Véget ért az első Formula1-es Koreai Nagydíj, ahol az eredmények mellett néhány érdekes mozzanat is színesítette a hétvége történéseit. Az előzményekről már mindenki olvashatott, az utolsó pillanatban elkészült pályáról, a hiányos infrastruktúráról, a csapatok és…

Hát ezt is megérhettük. Az internet Forma1-el foglalkozó hírportáljai reggel óta zengik, hogy lesz Koreai Nagydíj, és ez mától hivatalos, hiszen maga Charlie Whiting jelentette be, hogy nem lát semmi okot arra, hogy ne adja meg a pályának a verseny engedélyt. Az olykor oldalasra…

Célegyenesbe fordult az idei Forma1-es szezon, és jelenleg, négy futammal a vége előtt még teljesen nyitott a verseny. Így kezdődik a legtöbb írás, ami a témát hivatott boncolgatni. Jelenleg még nem hogy a világbajnoki sorrend nem dőlt el, az sem biztos, hogy minden futam, - ami a…

Közeledik a Formula1-es szezon hajrája, és az eddig pilóta fronton nyugodtnak tűnő állapot, kezd kissé felpezsdülni. Mondhatnám úgy is, hogy most éppen sok a fóka, és kevés az eszkimó.A mai napon a Sauber is bejelentette 2011-es pilótapárosát: Kamui Kobayashi csapattársa az…

Augusztus utolsó napján tartották a Hungaroringen azt a sajtótájékoztatót, ahol hivatalosan is bejelentették, hogy a Hungaroring addigi elnöke, Palik László távozik posztjáról, és helyette Gyulai Zsolt veszi át a posztot, elnök-vezérigazgatóként. Ez október elején már nem…

A szezon hajrájában nem csak a pilótavándorlás szolgáltat most már folyamatosan témát a sajtónak, egyre többen tudni vélik, hogy alakul a jövő évi rajtrács. Erről egyenlőre talán csak az érintettek, - az újonc istállók - nem tudnak, illetve, ha a fülükbe jut…

süti beállítások módosítása